A lokálpatrióták

MARTONVÁSÁRI POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS CSAPATA – A LOKÁLPATRIÓTÁK

👉Június 9-én szavazzon a Folytatásra, az Új Lendületre és a Civil Erősítésre!
👉 Szavazzon Horváth Bálintra és csapatára!

POLGÁRMESTER-JELÖLTÜNK

Horváth Bálint

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület, Fidesz-KDNP)

 

Építészmérnök, Martonvásár alpolgármestere, a térségfejlesztő LEADER egyesület elnöke, megyei képviselő. Az A3 Építész Kft. egyik alapító-vezetője, kétszeres Molnár Tibor-díjas tervező. Az elmúlt 15 évben a “városépítő” munka irányítója Martonvásáron, korábban és jelenleg is több helyi civil közösség és szervezet tagja. Számára az építészet és Martonvásár ügye is hivatás. Nős, két kislány édesapja.

KÉPVISELŐ-JELÖLTJEINK

Gucsek István

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület, Fidesz-KDNP)

 

Martonvásár alpolgármestere 2010 óta, előtte önkormányzati képviselő. Kiemelten a városüzemeltetéssel és a szociális ügyekkel foglalkozik, de remekül kiismeri magát az önkormányzati munka minden területén. Megválasztása és a leendő Képviselő-testület támogatása esetén továbbra is vállalná az alpolgármesteri teendőket. Tapasztalata, közvetlen emberi kapcsolatai alapján a legalkalmasabb erre a feladatra. Feleségével nevelik nagylányukat.

Bitó Péter

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület)

 

A Martonvásári Amatőr Színjátszók Közössége (MASZK) Egyesület elnöke, helyi autósbolt – autószerelő vállalkozás tulajdonos-vezetője, korábban rendőrnyomozó. Sok helyi kisközösség irányába aktív, de az igazi “szerelem” számára a színház. Szókimondó, de mindenkivel megtalálja a közös hangot, mert ahogy ő mondja: “a szíve Martonvásárért dobog”, ez pedig mindannyiunk számára közös nevező. Nős, két gyermek édesapja.

Lipovics Tamás

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület)

 

A helyi katolikus egyházközség Képviselő-testületének világi elnöke, lelkipásztori munkatárs, geofizikus, katasztrófavédelmi-iparbiztonsági kockázatelemzéssel foglalkozik, emellett az ELTE oktatója. A Gazdasági Bizottság tagja 2014 óta és az önkormányzati cég (MVK) Felügyelő-bizottságának is tagja, így az önkormányzat teljes gazdálkodására rálátása van. Felesége informatikus. Három gyermekük van.

Mundi András

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület, Fidesz-KDNP)

 

A Martonklinik és több hasonló rendelő alapító-vezetője, a martonvásári Fidesz csoport elnöke. A Gazdasági Bizottság tagja és az önkormányzati cég (MVK) Felügyelő-bizottságának elnöke, a Martonvásár Sportjáért Alapítvány elnöke, számos szervezet, esemény, jótékonysági akció támogatója, szponzora. Őt sem a nagypolitika, hanem a helyi ügyek motiválják, tud és szeretne is tenni még többet Martonvásárért. Három gyermeke mellett gondoskodik párja három gyermekéről is.

Nemes József Attila

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület, Fidesz-KDNP)

 

A Martonvásári Művészeti Iskola igazgatója, művésztanár, pedagógus, szakértőként rálátása van a közoktatás és a tehetséggondozás széles spektrumára. 2010 óta helyi képviselő, kiemelten foglalkozik a helyi kultúrával, örökségünk ápolásával, valamint a nevelés- és oktatásüggyel. Célja, hogy ezen a területen további fejlesztések valósuljanak meg kisvárosunkban. Felesége is pedagógus, négy felnőtt gyermekük van.

Dr. Pimper László

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület)

 

A Martonvásári Önkéntes Tűzoltó Egyesület újraalapítója, elnöke, a Gazdasági Bizottság tagja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt óraadója, 16 évig vezette az ország egyik legnagyobb létesítményi tűzoltóságát, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi tagja, most is tűzvédelmi területen dolgozik. Laci és csapata önállóan beavatkozni képes tűzoltóságként gondoskodik városunk és térségünk biztonságáról. Teszik ezt mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Felesége a művészeti iskola titkára, két felnőtt gyermekük van.

Szabóné Pályi Judit

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület)

 

A Szent László Völgye Segítő Szolgálat kistérségi intézményének igazgatója, valamint az Embertársainkért Alapítvány elnöke. Egészségügyi és többirányú szociális végzettségű szakember, aki évekig oktatott a SOTE-n, jelenleg is tanít a szociális szakképzésben. A végsőkig elhivatott, sokoldalú szakemberként, képzett vezetőként ismeri a szociális segítés teljes spektrumát, az érintett családokat, problémáikat. Juditnak és csapatának a munkája nélkülözhetetlen a településeinken, jelenléte az önkormányzatban erősítené a szociális szféra valamennyi területét. Felnőtt fia pedagógusként dolgozik.

Szigeti Zoltán

(Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület, Fidesz-KDNP)

 

Magasépítő technikus, építésvezető, dolgozott az építőipar több területén, jelenleg ipari csarnokok betonpadlóinak kivitelezését irányítja. Gyermekkora óta sportember, kézilabdázott Martonvásáron és Ercsiben is, de élete legnagyobb küzdelmét egy súlyos betegséggel vívta: sikerrel. 2010 óta képviselő, a sport ügye mellett mindig szót emelt a Szent László lakópark problémáinak megoldása, valamint a fiatalokkal kapcsolatos kérdések előmozdítása érdekében. Nős, egy kislánya van.

seers cmp badge