Átláthatóság

Helyi közszereplőként mindig is törekedtem arra, hogy a nyilvánosság számára átláthatóan végezzem közéleti és vállalkozói (építész tervezői) tevékenységemet is.

 

Martonvásáron, amióta az önkormányzás rúdját 2010-ben átvettük, soha fel sem merült, hogy ne tiszta kézzel jártunk volna el bármely önkormányzati gazdasági ügyben. Egész pályafutásom alatt édesapám példája és az lebegett a szemem előtt, hogy a legjobb tudásom szerint, tisztességesen, a közösség érdekét minden egyéb érdek fölé helyezve végezzem a feladataimat.

Minden év januárjában a helyi képviselők, (al)polgármesterek, közszereplők vagyonnyilatkozatot adnak le. Nekem Önök előtt semmi titkolni valóm nincsen, ezért ezen az oldalon nyilvánossá teszem a vagyonnyilatkozataim tartalmát táblázatos formában, átlátható módon.


Gazdasági érdekeltségem csak és kizárólag a két régi barátommal közös cégekben, az A3 Építész Kft-ben és az abból 2020-ban kivált A3 Management Kft-ben van. A cégünket saját erőből, nulláról építettük fel és tettük sikeressé. 


Korábban létezett egy családi Bt. (Archi-Vital Bt.), melyet édesapám alapított barátjával, majd a baráti család kiszállása után másik baráti család tagjai lettek tagok, melyet követően mi kiszálltunk és 2015-ben teljesen átadtuk ezt a vállalkozást. Ez a bt. különösebb forgalmat sosem bonyolított. 2013-ban létrehoztunk egy családi kft-t, (Smart City Management Kft.), melyet aztán tevékenység és bevétel híján végelszámoltunk.


A fentiek a nyilvános adatbázisokban is nyomon követhetőek, ellenőrizhetőek. Nyilvános adat az “A3” cégeink bevétele, nyeresége is. Őszinte leszek, a barátaimmal közösen elért sikerre nagyon büszke vagyok, hiszen komoly munka és tudás van mögötte. A vállalkozás szabadsága sokunk előtt nyitva áll. Mi 2008-ban, a világválság közepén hoztuk létre a cégünket és lépésről lépésre építettük fel erre a szintre. Büszke vagyok arra is, hogy több, mint 10 embernek adunk közvetlenül munkát és több mint 20 alvállalkozót foglalkoztatunk a tervezési projektjeinkben.

Büntetőjogi felelősséget magamra véve kijelentem, hogy az alábbi adatok hitelesek, azokat hitelt érdemlően alá tudom támasztani. Itt nem szereplő vagyontárgyam, bevételi forrásom nincsen. A közéleti munkám díjazásán és a saját céges bevételeimen, valamint alkalmakra kapott ajándék italokon és reprezentatív kisértékű ajándéktárgyakon (toll, irodai eszközök, stb.) felül soha, semmilyen juttatást nem fogadtam el, a korrupciót a leghatározottabban elutasítom!

VAGYON-, JÖVEDELEM-, ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKELTSÉGI NYILATKOZAT

2024. JANUÁR

VAGYONNYILATKOZAT

Ingatlanok

  • Lakóház, Martonvásár, Rákóczi u. (nagyszüleimtől örökölt ingatlan – itt építettük meg saját családi házunkat)

  • 1987 m2-es (0,2 ha) szántó, Martonvásár (nagyszüleimtől örököltem, más műveli, méreténél fogva értéke nem nagyon van)

  • Parkolóhely mélygarázsban, Budapest, X. ker. (Feleségem lakásához tartozó gépkocsibeálló)

Nagy értékű ingóság

  • Ford Focus kombi gépjármű

Megtakarítások

  • 5 millió Ft

Tartozások

  • 2022-ben felvett 35 millió hitel lakásépítésre (Erste Bank) – fennmaradó része (34,4M Ft)

  • 10 millió forintos babaváró hitel

  • A korábbi,  cégtársakkal szemben fennálló tartozásomat nagyrészt a volt feleségem tulajdonába kerülő ház vagyonmegváltásából, kisebb részben céges bevételekből visszafizettem.

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

  • Alpolgármesteri tiszteletdíj (alapbér+költségtérítés+célfeladat), a polgármesteri juttatások 90 %-a, minden forintról nyilvános képviselő-testületi döntés szól.

  • Megyei képviselői és bizottsági tiszteletdíj (a megyei önkormányzat nyilvános döntésének megfelelően)

  • VölgyVidék Közösség Egyesület (LEADER) elnöki tiszteletdíj, bruttó 50e Ft, 2024 márciusától bruttó 100e Ft.
  • Az A3 Építész Kft.-től származó bevétel. (bérleti díj, osztalék) A cég bevétele és nyeresége nyilvános adat. Fizetést, mivel napi munkát a cégben nem végzek, nem veszek fel.

  • Az A3 Management Kft.-től származó bevétel (továbbra sincs)

GAZDASÁGI ÉRDEKELTSÉGI NYILATKOZAT

  • A3 Építész Kft. 33%-os tulajdonrésze (megalapítás óta változatlan)

  • A3 Management Kft. 33%-os tulajdonrésze (létrejötte óta változatlan – kiválással jött létre az A3 Építész Kft-ből)

2023. JANUÁR

VAGYONNYILATKOZAT

Ingatlanok

  • Lakóház, Martonvásár, Rákóczi u. (nagyszüleimtől örökölt ingatlan – itt építettük meg saját családi házunkat)

  • 1987 m2-es (0,2 ha) szántó, Martonvásár (nagyszüleimtől örököltem, más műveli, méreténél fogva értéke nem nagyon van)

  • Sorházi ingatlan, Martonvásár, Váci M. utca. (volt feleségem kizárólagos használatában) Tulajdonrészem: 50%.

  • Parkolóhely mélygarázsban, Budapest, X. ker. (Feleségem lakásához tartozó gépkocsibeálló)

Nagy értékű ingóság

  • Ford Focus kombi gépjármű

Megtakarítások

  • Korábban: A3 Építész Kft. osztalék-fizetéseiből származó bevétel. 2021-22-ben teljes egészében felhasználásra került családi ház építésre.

Tartozások

  • 2022-ben felvett 35 millió hitel lakásépítésre (Erste Bank)

  • 2022-ben kapott 15,4 millió forint kölcsön a cégtársaktól

  • 10 millió forintos babaváró hitel

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

  • Alpolgármesteri tiszteletdíj (alapbér+költségtérítés+célfeladat), a polgármesteri juttatások 90 %-a, minden forintról nyilvános képviselő-testületi döntés szól.

  • Megyei képviselői és bizottsági tiszteletdíj (a megyei önkormányzat nyilvános döntésének megfelelően)

  • Az A3 Építész Kft.-től származó bevétel. (bérleti díj, osztalék) A cég bevétele és nyeresége nyilvános adat.

  • Fizetést, mivel napi munkát a cégben nem végzek, nem veszek fel.

  • Az A3 Management Kft.-től származó bevétel (jelenleg nincs)

GAZDASÁGI ÉRDEKELTSÉGI NYILATKOZAT

  • A3 Építész Kft. 33%-os tulajdonrésze (megalapítás óta változatlan)

  • A3 Management Kft. 33%-os tulajdonrésze (létrejötte óta változatlan – kiválással jött létre az A3 Építész Kft-ből)

seers cmp badge