Szigeti Zoltán önkormányzati képviselővel beszélgettünk, aki régi martonvásári család szülötte. Szóba került a helyi sportélet, az önkormányzati munka és a kitűzött célok is. Azt is megtudhattuk „Szegecstől”, hogy miként érzi magát egy rosszindulatú, súlyos betegség legyőzését követően. Szerző: Mihálovics Zoltán MZ: Úgy értesültem, hogy régi martonvásári család...

A 2014. október 12-i helyhatósági választáson ismét a FIDESZ-KDNP és a MÁS KÉP Egyesület (a Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület jogelődje) polgármester- és képviselő-jelöltjei kaptak bizalmat immár 5 évre. Az ünnepi alakuló ülésre október 22-én került sor, ahol Gucsek István mellett Horváth Bálintot is alpolgármesterré választották....

2023. október 27-én, napra pontosan 5 évvel az első vizsgagyakorlatát követően ismét sikeres „rendszerbentartó gyakorlattal” bizonyította felkészültségét a Martonvásári Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ezzel az évente megújítandó minősítéssel újabb egy évig hivatalosan is tűzoltóságként működhet önkénteseink csapata, azaz önállóan, hivatásos egységek jelenléte nélkül számolhat fel tűz-...

Civil és közösségi tevékenység, család- és gyermekvédelem, valamint a szociális munka szerteágazó feladatai. Pályi Judit, a Szent László Völgye Segítő Szolgálat intézményvezetője és az Embertársainkért Alapítvány elnöke ezeken a területeken óriási tapasztalattal rendelkezik. Ezúttal Judittal beszélgettünk a kezdetekről, a szakmai tevékenységéről, valamint motivációjáról, elhivatottságáról és...

Ha színjátszás, vállalkozás és Martonvásár, akkor az itt élőknek a MASZK előadásai és Bitó Péter neve biztosan eszükbe jut. Ezúttal a MASZK Egyesület vezetőjével Bitó Péterrel készítettünk interjút, amiben a kezdetekről, a családról, valamint Martonvásárról és természetesen a színjátszásról is szó esett....

A 2010-es önkormányzati választásokat követően az új városvezetés legfontosabb feladatai a korábbi időszakokban felhalmozott adósságállomány kezelése, a térségi vezető szerep formális megszerzése, valamint egy kisvárosi léptékű, a kulturális intézményeket a középpontba állító belvárosi fejlesztés megtervezése voltak....

Horváth Bálint, építész, alpolgármester AZ ÉRTÉKTELÍTETT ÉS JÖVŐORIENTÁLT GONDOLKODÁS A LOKÁLPATRIÓTA MEGKÖZELÍTÉS KULCSA. Az előző cikkemben három “kulcs célterületet” vázoltam fel, melyek meghatározhatják kisvárosunk jövőjét: Erősebb helyi gazdaság, Lokálpatrióta közösség, Zöld kisváros. Most egy kicsit távolabbról indítanék. A szabad gazdaság fejlődésének (kapitalizmus) támogatása, a lokálpatriotizmus és az...

seers cmp badge