márc 09. Interjú Szigeti Zoltánnal
Szigeti Zoltán önkormányzati képviselővel beszélgettünk, aki régi martonvásári család szülötte. Szóba került a helyi sportélet, az önkormányzati munka és a kitűzött célok is. Azt is megtudhattuk „Szegecstől”, hogy miként érzi magát egy rosszindulatú, súlyos betegség legyőzését követően.
Szerző: Mihálovics Zoltán
MZ: Úgy értesültem, hogy régi martonvásári család a tiétek, mesélnél kérlek kicsit a történetéről és a gyerekkori emlékeidről?
SZZ: Valóban így van, azt azonban nem tudom pontosan a családunk mikor került ide, de azt igen, hogy apai részről már a nagyapám, Szigeti Rudolf is Martonvásáron született, aki asztalosmesterként hosszú évekig vezette a helyi KIOSZ-t (Kisiparosok Országos Szövetsége). A régi martonvásáriak becsületes, köztiszteletben álló mesterembernek ismerték. A nagyszülői ház egy saroknyira volt tőlünk, így szinte minden szabadidőnket ott töltöttük. Az udvar, a mindig hangos asztalosműhely izgalmas játszótér volt a sok unokatestvérrel, nem kellett tanulni, természetes módon ivódott belénk a család szeretete és a mindennapi munka fontossága. Az a ház a biztonságot jelentette, nagymamám és nagyapám pedig példaképek voltak számomra.
MZ: Sportember vagy, sokáig kézilabdáztál Martonvásáron és Ercsiben is. Hogyan emlékszel vissza ezekre az időkre? Hiányzik a sport?
SZZ: Erre a kérdésre számítottam lévén, hogy te magad is a martoni kézilabda csapat tagja vagy, ráadásul egy keveset játszottunk is együtt. A sport hamar része lett az életemnek, már az általános iskola harmadik osztályában focizni, ötödikben pedig kézilabdázni kezdtem. A kézilabda meghatározóbb volt, de kevesen tudják, hogy labdarugóként is volt jó pár megyei I-es mérkőzésem. A focit 20 évesen hagytam abba, de kézilabdázóként 38 éves koromig kitartottam a pályán. Rengeteg – főként Ercsiben lejátszott – NB-II-es és néhány NB-I/B-s mérkőzést lejátszva Martonvásárról vonultam vissza. A sport és a kézilabda nagyon hiányzik, de az ott szerzett barátságok megmaradtak.
MZ: Életed legnagyobb küzdelmét egy súlyos betegséggel vívtad, sikerrel. Most hogy érzed magad?
SZZ: Egy rosszindulatú, daganatos betegség tett próbára minket. Nehéz időszakon vagyunk túl, de talán a történetben szereplők közül nekem volt a legkönnyebb. Azt gondolom, a körülöttem élők, az engem ápolók, sokkal nehezebben viselték azt, ami velem történt. Azt mondják mindig, mindennek oka van, nekem ez a betegség okot adott arra, hogy az életemet átértékelve megtudjam, mik azok a dolgok és kik azok az emberek, amikre és akikre sokkal több energiát kell áldoznom. Szerencsére sokan voltak, akik valamilyen formában könnyebbé tették ezt az időszakot, nehéz lenne bárkit is kiemelni, de a legtöbbet feleségemnek Barbarának köszönhetem. Istennek hála, gyógyultnak tekinthetem magam, és visszazökkenve folytathatom az addig megszokott életemet.
MZ: Ha jól tudom 2010 óta vagy önkormányzati képviselő. Ha az elmúlt három önkormányzati ciklusból ki kellene emelned valamilyen eredményt, mi lenne az? Mire vagy a legbüszkébb?
SZZ: Szerencsére van miből választani, a város nagyon sok tekintetben óriási változáson, fejlődésen ment keresztül, de engem az tölt el leginkább büszkeséggel, hogy a martonvásári gyermekek olyan sportlétesítményeket használhatnak, olyan szakemberekkel dolgozhatnak, amiről mi gyerekfejjel álmodni sem mertünk.
MZ: Mi az, amit hiányolsz Martonvásárról, de úgy gondolod, hogy megvalósítása a jövőben elérhető?
SZZ: Az elmúlt 14 évben letettük egy biztos alapokon működő, élhető kisváros alapjait, és biztos van olyan terület, ami még fejlesztésre szorul, de legfontosabb az lenne, ha az ipari parkot megtöltve olyan vállalkozások költöznének Martonvásárra, amelyek a befizetett adójuk okán az állami támogatásoktól függetlenül biztosítanák a már megvalósult fejlesztések üzemeltetését. Ha ez megtörténik, álmodhatunk tovább és bővíthetnénk olyan szolgáltatások irányába, amelyek jelenleg nem elérhetőek a városban, ilyen például egy tanuszoda vagy esetleg szociális lakások, a civil közösségek nagyobb anyagi támogatása, a szociálisan rászorulók nagyobb mértékű segítése.
MZ: Ha jól tudom, tervezed, hogy újraindulsz a június 9-i önkormányzati választáson. Amennyiben ismét önkormányzati képviselő leszel mi az, amin dolgoznál a jövőben? Milyen Martonvásárt hagynál a kislányodra és a korosztályára?
SZZ: Igen, vállalom a jelöltséget egy megújult csapat tagjaként, néhány régi képviselő társammal együtt tettre kész, tehetséges emberek oldalán szeretném tovább folytatni a 14 éve megkezdett munkát. Vannak olyan projektek, amit a jelenlegi városvezetéssel már elkezdtünk, és be kell fejezni, ilyen például a bölcsőde építése. Fontos, hogy a mai trendek és saját meggyőződésem okán „zöld legyen az irány” Martonvásáron is. Ápolni és óvni kell a város parkosított területeit, ahol csak lehet árnyékot adó fákat kell telepítenünk, de fontos elmondani, mert rendszeresen visszatérő kérdés, a város belső területein a rengeteg közművezeték miatt ez csak korlátozottan lehetséges. Ha a város anyagi helyzete majd megengedi, akkor sokkal nagyobb mértékben kell támogatnunk a civil közösségeket, a sportegyesületeket, mert ők teszik élővé a várost és adnak tartalmat a kialakított infrastruktúráknak. Pénzügyi forrásainkat figyelembe véve szorgalmazni szeretném, hogy bővüljön a helyben elérhető egészségügyi ellátások köre, természetesen mindez társadalombiztosítási alapon, de ha más lehetőség nincs, akkor a magánegészség
útján.
Szeretném, ha gyermekeink olyan városban nőnének fel, ahol később le is telepednének, ahonnan meg tudják valósítani az álmaikat, ahol az unokáim tőlem „egy sarokra” lakva a legtöbb szabadidejüket az én „műhelyemben” játszva töltenék el.
